A szendvicsek másnap már nem olyan finomak, a zabkása is veszít a vonzerejéből.
Nagyon szeretem a hidegtálakat, és kigondoltam, miért ne lehetne előre este elkészíteni valami könnyebb, hordozható variációt belőle.
Az első próbálkozásaim a natúr túróval töltött sonkatekercsek voltak. Nem volt rossz, de fújtós volt a túró. Később kevertem hozzá tejfölt, de kifolyt. Végül sikerült a túró-tejföl arányt egyensúlyba hoznom, és elértem a hordozható tekercseket.
Továbbgondoltam a dolgot, miért ne lehetne nagyobbat alkotni, esetleg sajttal, fűszerekkel. Így alakult ki mára egy változatosabb, variálható reggeliféleség nálam, amit most megosztok veletek.
Három féle variációt mutatok be.
Az első, amit mindenki ismer, a kőrözött. Többen kenyérrel eszik, vagy paprikába töltve, én készítek belőle sajtos sonkatekercset vagy sima sonkatekercset is.
Kőrözött összeállítása |
Egy közepes fej vöröshagymát beledarabolok és egy nagyobb csipet sóval elkeverem. Aki otthon szendvicstúrót használ, az a sót már kihagyhatja. Ezután egy teáskanálnyi csípős pirosaranyat adok hozzá. Akinek nincs, tehet édes pirospaprikát is, szintén kávéskanálnyit, de ne egyszerre mert csomós lesz, szépen elszórva a tetejére majd alaposan elkeverni.
Kőrözött elkeverve |
Lazán megkavarom, majd jöhetnek a saját titkos fűszereim. Teszek egy nagyobb csipet őrölt borsot, kisebb csipet őrölt köményt, és egy gerezd apróra vágott vagy passzírozott fokhagymát. Alaposan összekeverem és hagyom 20 percet hűtőben pihenni, hogy jól összeérjenek az ízek.
Snidlinges túrókrém összeállítása |
Snidlinges túrókrém |
A harmadik verzió a kapros-fokhagymás. Túró-tejföl arány és a sómennyiség változatlan, de ekkor egy csapott evőkanál kaprot és 2-3 gerezd aprított fokhagymát keverek bele.
Sonkatekercsek |
Kicsit bonyolultabb, de még mindig egyszerű a sajtos sonkás túrótekercs tojással.
Ehhez a túrókeverék mellé főznünk kell 2-3 tojást, melynek a fehérjéjét apróra vágva belekavarjuk a túrókrémeinkbe. A sárgáját pici sóval és egy kevés vajjal kikeverjük (kb egy evőkanál), majd egy mokkáskanál mustárral ízesítjük.
Szeletelt sajtot veszek erre a célra, nekem az Edami a kedvencem, de nyugodtan használjatok trappistát vagy goudát, ami olcsóbb és épp kapható vagy van otthon.
A vékonyra szelt sajtokat egy sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, úgy, hogy fedjék egymást és beterítsék a tepsit. Előmelegítem a sütőt majd elzárom, és beteszem olvadni a sajtot. Épp csak annyira kell megolvasztani hogy összeragadjon az illesztéseknél.
Ezután elkenem egyenletesen a túrókrémet rajta, nálam fél centi és egy centi között szokott lenni a magassága.
Ráfektetem a sonkaszeleteket, szintén úgy hogy picit takarják egymást a széleken, ne maradjon hézag.
Végül megkenem a tojássárgájából készült vajkrémmel. és óvatosan feltekerem. Ügyeljünk arra, hogy ne legyen levegős, de annyira ne szorítsuk hogy a töltelék kipréselődjön. Hűtőbe tesszük, majd másnap reggel felszeleteljük és vagy megreggelizzük vagy uzsonnatáskába helyezzük.
Sajtos sonkatekercs túrókrémmel, tojással |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése